A kék vércse és a vetési varjú furcsa páros. Látszólag semmi közös nincs bennük, a vércséknek azonban nagy szükségük van a varjakra, mivel tojásaikat évezredek óta a varjútelepek elhagyott fészkeibe rakják. A furcsa páros életét a közelmúltban megzavarta az ember.
2010. február 5.
Egy frissen felújított kávéház, valahol a hatodik kerületben. Törzsvendégei már alig emlékeznek a tíz évvel ezelőtti drámai eseményekre, amikor három barátnő és egy sármos, ámde lelkiismeretlen férfi szerelmi csatározása egy fiatal fiú halálát okozta.
2010. február 3.
A film három nő története, akik egy balatoni vitorlásklubból indulnak egy utólsó őszi vitorlázásra, kihasználva a jó időt. Ketten közülük testvérek, a harmadik pedig a fiatalabb lány barátnője. A dolog idillien indul, a tó közepén úgy döntenek, élvezik egy kicsit az őszi Balaton nyugalmát.
2010. február 1.
Chicago, az öregedő strici munkahelye az utca. Harmadmagával, egy folyton idegbeteg futball-huligánnal és egy markecolós romával árulja az éjszakai pillangókat. De ez a nap más, mint a többi: az utolsó a vállalkozás életében.
2010. január 31.
Egy középkorú házaspár újabb lehetőséget kap a sorstól, hogy balesetben elveszített lányuk helyébe befogadjanak egy ismeretlent, akit házvezetőként alkalmaznak. Anna, a néma lány jelenléte a házban - úgy tûnik - mindent megváltoztat.
2010. január 31.
A 12 éves Lali kártyán nyer egy csokoládét, amely egy nyerő kupont rejt: a nyeremény egy Vespa motorbicikli. Igen ám, de a motort Budapesten kell átvenni. Lali elindul a beregháti romatelepről a fővárosba, hogy az áhított motor mellett rátaláljon rég nem látott édesapjára is...
2010. január 29.
Cimkék




